Azt hittem, én naiv, hogy ennél rosszabb nem is lehet (mint hogy mindketten betegek, én meg halálra aggódom magam). Már a tegnap gyanús volt, hogy mintha fájna a fejem, meg az orrom is - hát mit mondjak - elkaptam én is! Az eredmény : mivel kicsifiú velem alszik, hát ismét köhög, és elég csúnyán. És nem, mindez még mindig nem elég : épp altatni próbáltam, úgy de. 11 környékén, amikor csöngött a telefonom. Nem is igen ugrottam, mert tudtam azonnal kipattan a  szeme és akkor kezdhetjük előlről. azonban a csöngés igenis kitartó volt - hát gondoltam, mindegy hamár a csöngés úgyis felébresztette, megnézem ki és mit akar eladni nekem (mivel nem volt ismerős a szám). Kellett úgy fél perc amig felfogtam, mit is mondanak - hogy Bogi meg hogy leesett a bordásfalról és kihasadt valami - és hogy elájult. Mondtam azonnal megyünk. Hát az van, hogy mivel köhögött a héten azt mondták nem tornászhat, ne melegedjen ki - erre a tornatanárnő négyüket berakta egy szobába, hogy olvassanak (felügyelet nélkül!) és persze kitalálták, hogy egyensúlyozni fognak a széken. Hát Boginak egy billegő vaslábú széke volt és arról esett le , ráadásul olyan szerencsétlenül, hogy pontosan vesetájékon érte a székláb és lett egy olyan 2cm-es seb. Meg persze a kényes helyen való ütéstől elájult. Mentőt akartak hivni. Végül is az iskolaorvos megnézte és, szerencsére a seben kivül (na meg az ijedtségen kivül) más baja nem volt, de azért hazahoztuk. Apuci mondta a magáét, de amúgy is meg voltak ijedve, hát ennyi. Itthon kibőgtük magunkat mindketten - majd délután persze menni kellett - adventi koszorút készitettek. A kicsi is mintha ki lett volna vetközve ma magából - folyton csak ölben jó, én meg nem szivesen vettem föl, mivel nem igazán éreztem jól magam, meg féltettem, hogy ismét visszakapja. És lőn...

Itt a kis sebesült és a koszorúja :