Ha sokáig nem jövök, akkor mindig van valami : vagy rossz - vagy jó... most az előbbi. Már jó ideje Bulcsú nagyon rosszul alszik - elaludt, mert fáradt volt, viszont 20-30 perc után rákezdte : dobálta magát, sirt (mit sirt - üvölttött), nyöszörgött, tudtam valami fáj. El is mentünk a doktornénihez (mert gondoltam a foga vagy a füle) rendszerint segitett ha bekentem az inyét, cseppentettem a fülébe, adtam neki fájdalomcsillapitót - igy rendszerint lenyugodott, tudott kicsit pihenni. Szóval doktorhoz mentünk úgy 2 hete - és nem találtak semmit. Fülvizsgálat negativ, fogak nem jönnek (pedig igen), azt mondták fejlődési hullám, vagy fel van kapva (!), kaptunk valami enyhe nyugtatót és ennyi. Viszont az éjszakáink nem lettek jobbak, sőt a nappalok sem : olyam szinten rajtam volt, hogy nem birtam szuszogni, ellátni mindennapjainkat. Mármár tarthatatlan volt a helyzet. Igy ma ismét mentünk, mert tudtam valami baj van vele. És igen. Fáj a bal füle, be van gyulladva. Dee ezt hogy nem látták akkor? vagy akkor még csak készülődött? a tegnap már láza is volt. Ha ezt látják akkor a fülorrgégén akkor megkimélem őt egy csomó kinlódástól, szenvedéstől. Most antibiotikumot szed (Zinnat) és megnyugodtam, mert tudom mi van vele, most már gyógyul szegénykém. Annyira sajnálom!

reggel, ez a nagy tál puding fogadott - mint  meglepi! Bogi főzte, képes volt felkelni hajnali 5-kor, csakhogy kész legyen vele. Érdekessége, hogy nem csak sima főzött puding - de kavart bele kókuszt ( a vaniliásba) meg mazsolát (a kakósba), mert igy látta a múltkor Stahl Juditnál. Plusz bónuszként egész napi mosogatást élvezhettem. Elkényeztetnek - én mondom!

Nagyon jólesett! És álljon itt az ő fényképük is, hisz általuk vagyok édesanya :

BOLDOG ANYÁKNAPJÁT MINDENKINEK! -hisz ez az egyik legszebb hivatás...

Mármint nekem szabad - de nem lustálkodós. Nem. Minden beindult, pörög - és szeretem ezt. Épitkezünk és nagyon úgy néz ki ez most az utolsó pár száz méter : csempék felrakva, már festenek, fütőtestek a helyén, a szaniterek is, majd következik a padló, külső szigetelés (áram még mindig nincs, de két hét múlva nekikezdenek a munkálatoknak). Most ilyesmivel foglalkozunk, mint szinek kiválasztása, keverése, naponta megyünk fel, mert mindig van valami amit el kell dönteni, rá kell nézni - úgyanakkor töméntelen pénz - nem kicsit stresszelünk, szorongunk hogy tudjuk mi ezt kifizetni.... Szóval múlt vasárnap szabadot kaptunk - anyum jött a kicsikhez, én meg elmehettem Apucival vásárolni (müszaki, épitezési dolgokat, de akkor is jó volt) - néztünk lámpákat is... Majd vasárnap délután szinházba voltunk - először az elmúlt 4 évben - az Esőembert néztük meg, és persze nagy élmény volt. Habár nekem kicsit kevés, mivel láttam a filmet is, volt hasonlitási alapom, voltak dolgok amik kimaradtak a szinházba, de akkor is : nagyon jók voltak mindketten - Kulka János és Nagy Ervin...  Nekem meg ez olyan nap volt, mikor alig talákoztam a kicsikkel és jól elvoltak nélkülem is... Most hétvégén meg koncerten voltunk - Omega koncerten, tüzijátékot néztünk... ha lehet ezt még inkább szerettem : fogtuk egymás kezét, sört ittunk, hotdogot ettünk - olyan volt mint egy randi régen (csak sokkal, sokkal jobb :-) Néha eszembe jutott a tömegben : mi a fenét keresek én itt, otthon lenne a helyem, de ugyanakkor élveztem, tudtam jó kezekben hagytam őket. És kicsit magam mögött a mostani taposómalmot, újra a régi voltam és olyan jó érzés, hogy megvan még azaz ember , azonos a mostanival, de kicsit más és sokkal több.

Nagyon nehéz hetet tudhatok magam mögött - úgy érzem most elpárolgott a tavasz okozta jókedvem. A héten - Vekerdy Tamás után szabadon - lerágták a húsomat, a végsőkig feszitették a húrt - sőt Tihamérra rá is csaptam végső elkeseredésemben, mert egyszerüen semmi nem használt (meg is bántam azonnal - mert ez sem). Végül is úgy látom több dolog is volt ami kiváltotta a fenti álapotot : mint mondtam Tihamér egy hetet Mamáknál tőltött - nagyon szereti Apósomat és eddig soha de SOHA nem volt gondja az ottmaradással - kivéve most. Valamiért haza akart jönni, de nagyon. Apósom rábeszélte, de alig hogy hazaértünk, már telefonáltak is, hogy sir... már késő volt, nem mentünk utána, reméltük lenyugszik, másnap úgy is látszott, estére viszont ismét várt... harmadik napra beletörődött, de folyton emlegetett... hazahoztuk. Igy fogadott : nagyon vártalak! miért nem jöttél? és hiába mondtunk akármit, láttam, hogy csalódott. És persze büntetett ezerrel, mindent elkövetett, hogy tudjam, ő VAN. És borzasztó féltékeny a kicsikre (gondolom, mert ők itthon voltak...) folyamatosan figyelnem kell mit csinál velük ( mert volt, hogy kinyitották az ablakot és a párkányon kaptam mindhármukat!). Ehhez még jött az eső is : volt mikor nem is tudtunk kimenni, csak néztünk ki bentről a világra - igaz ez csak egy nap , más napokon szemerkélő esőben is fordultunk egyet... de itthon ment egymás gyilkolása, kipakolás a szekrényekből, a hiszti, ha valami nem úgy sikerült, ahogyan eltervezték, a visszadumálás és még sorolhatnám... Plussz, hogy még fokozzam Apucit is alig láttuk - épitkezik dolgozik, reggel félhéttől sokszor este 10-11-ig, a héten, jó ha kétszer itthon volt este 8kor, a többit egyedül zavartam le... Most meg jól kipanaszkodtam magam és remélem megfordul ez a dolog, és újra három angyalka viselt dolgait jegyezhetem fel :-)

Talán ott kezdeném, hogy Tihamérnak az érkezése sem volt szokványos. Amig Bogira nem sokat kellett várni - tulajdonképpen már a nászéjszakán megfoggant :-), viszont amikor eltelt az a négy év, amennyit mi kitüztünk, ill. ideálisnak gondoltunk, mint korköz a tesók közt - hát nem akart semmiképp összejönni... Úgy láttam körülöttem csak születnek és születnek a kisbabák, már kétségbe voltam esve amikor letelt a két év minden 'eredmény' nélkül - nagyon szerettem volna még egy gyereket! Most utólag visszagondolva Neki volt terve velem, mert ha nincs ez a hosszú várakozási idő, akkor lehet, hogy a kicsik nem is lennének? szóval már voltam orvosnál - megcsináltuk a hormonképet, majd átfujatták a petevezetékeimet - minden rendben volt, nem találtak semmit...ekkor Bogi már 6 éves volt és mindenki érdeklődött, hogy mikor is jön a kistesó? (ilyenkor legszivesebben üvöltve menekültem volna a kisokosok elől - de azt mondtam : majd amikor akar!) Majd mind a villámcsapás : Apum beteg lett, Bogi iskolába ment és annyi minden szakadt a nyakamba, nem volt időm rágódni holmi babakérdésen. Minden délután tanultam Bogival, majd főztem, vittem a vacsorát a kórházba és persze dolgoztam... ha jöttek is kérdések vagy babás gondolatok - letudtam annyival másnak egy sincs, és akkor? miért lennék én háládatlan, mikor nekem már van egy szép, egészséges, ügyes, okos gyerekem... Apummal gyorsultak a dolgok - a végkifejlet tudott : április 16-án elment.... kétségbe voltam esve... tudtam valami megváltozik, de nagyon... tudtam, most fog jönni - a baba. Már a temetésen mantráztam : kell nekem egy baba! kell egy fiú! Junius elején jöttem rá valami megváltozott - a teszt igazolta : terhes voltam.
Miért ez a bevezető ?? mert soha nem irtam le az érkezése előzményeit, meg azokat a dolgokat amivel néha ámulatba ejt és megborzongat. Vannak olyan megjegyzései, amik arra mutatnak tud valamiről : valami titokról, ami neki valódi! vagy csak fantázia??? Például : meggyőzően elmeséli, hogy börtönbe született!!! A másik anyaka nem szerette!!! elhagyta! és megkérdezi : Te szeretsz? Meg mond olyan dolgokat, hogy itt vagy ott, abban a házban meghaltak emberek! Honnan tud ilyeneket, hogy mi az a halál? soha nem beszéltün róla. A legközelebbi ilyen élményem most vasárnap volt : megálltunk a szomszéd falúba kürtőskalácsot venni. Lazán rámutatott egy házra és közölte : ' itt meghalt valaki', én meg kérdeztem ' Néni vagy bácsi?', mire ő ' persze, hogy bácsi! ott meg egy néni'. A kérdésemre meg hogy hogyan : megnyomtak egy gombot, és lehullottak a falak'.... nem imerem az embereket, de épp akkor esett az eső - legközelebb érdeklődök : vajon igaz ez vagy csak fantázia? mindenesetre nem tulajdonitok nagy jelentőséget neki akármi is legyen, de olvastam a kicsik sok mindent látnak amit mi nem. Ez lehet?

Haj, ami nincs... az elkövető én voltam - már nagyon hosszú volt a haja Bulcsinak - neki ezért, Borinak meg nem akart megnőni - hát azért vágtuk le... ( a Boróét egy icipicit sajnáltam ). Egy kis beetetéssel kezdtük - Apuci volt az első, majd következett Tihamér, majd Bulcsú, aki hősiesen türte, majd zárta a sort Boróka... nekem és Boginak megmaradt a hajkoronánk szerencsére :-)  Igy néznek ki most :

A buli felőltözés után is folytatódott

Két esetet szeretnék elmesélni, amiből kiderül mitől is félnek közeli családtagjaink. A két történet most, alig 2-3 nappal egymás után esett meg, még most is jól múlatok, ha eszembe jutnak. Tehát :

1. Anyum jött babázni kicsit (igy, ha nem betegek szivesebben jön...). Beszélgetünk : megállapitja mekkorát nőttek. Mondom, tudom - szinte minden ruhából kinőttek, és hogy főleg Borival van bajom, mert Bulcsúnak inkább van ruhája, mivel Tihamér is most volt kicsi. Kérdezi, mit csinálok a ruhákkal. Én : ami viseltesebb volt, odaadtam egy szegényebb családnak, a jobbakat elcsomagoltam... Ijedten kérdezi : De azért nem lesz több kicsi, úgy-e???!!!

2. Elkapott valami hasmenős virus, alig tudok kiszabadulni a fürdőszobából... Bogi aggódva figyel, majd megjegyzi : ha lehet, kezdjél el hányni is nekem - akkor el vagyunk intézve! Kell egy kis idő, mig rájövök, miért is aggódik.... Elnevetem magam - erre megkérdezi : és honnan is tudod, hogy nem vagy terhes???? Megbeszéltük, adta magát a téma, legalább most tudja. De szerintem nem nyugodott meg.... nem akar több tesót, ez biztos.

Nagyszombati körkép :

Szombaton nagyon elfáradtam - takaritottam, sütöttem (kakaós kalácsot és Tejföles barackos kockát), főztem, és persze közben babáztam, etettem, pelenkáztam, sétálni mentünk.... de estére tisztaság volt és viszonylag rend is, mindenki lefürösztve...

Anyósoméknál húsvétoltunk, vasárnap felkeltünk, összepakoltunk és útrakeltünk... és mivel egész nap csak esett és esett, igy minden aktivitásunk kimerült annyiban, hogy ettünk, ettünk és ettünk... Játszottunk a gyerekekkel, akik nagyon élvezték az idegen terepet, az újdonságokat, új és mégis ismerős embereket. És hogy bizonyos kereteken belül - persze - de majdnem mindent szabad... Képek is készültek :

Boglárka a másik mamát választotta, pihenni akart... meg előadásra menni - és gondolom kicsit egyedül lenni. És - mivel vakáció van - igy most egy hétig csak kétgyerekesek lettünk, Tihamér ottmaradt Tatával. Olyan fura csend van itthon ...:-)

Mert itt a tavasz. Mert jó az idő. És a jó idő csodákra képes. Sokat vagyunk kint és gondolom a napfény dob fel ennyire.... hogy nem zavar az sem, hogy Tihamérnak volt egy kis láza valamelyik nap - 37,7 , haza is hozták az oviból... Orvoshoz mentünk, nem talált semmit, viszont másnapra ment kicsit a hasa, most jól van (lehet ez egy kicsit pszichszomatika is - a múlt héten végig itthon volt, jól telt neki, nem akart oviba járni). A kicsiknek meg folyt kicsit az orruk... de ez is elmúlt 2-3 nap alatt. Vagy, hogy járok ismét uszodába, és ettől érzem jól magam ... de mindegy... A gyermekek is szeretik kint, úgy szaladnak szét mint a bárányok, mikor kiengedik őket - alig birunk szaladni ketten háromfelé (mert egyedül el sem mernék indulni a hárommal...) Kicsit félek is leirni, de : olyan jó igy most - délelőtt jót játszanak, délben nagyot alszanak (mindhárman, és egyszerre!), jól esznek, jókat sétálunk... mi kell még több?

Mostanában többször (értsd : naponként 2-3 szor) is szembejött velem a fenti két dal. És, habár nem az én világom kezdtem őket megszeretni, sőt tetszenek - annyira, hogy képes voltam megkeresni és belinkelni őket ide. Sok-sok szeretettel...

Pedig azt hittem megúsztuk a féltékenységet, illetve letudtuk annyival, hogy Bogi féltékenykedett mikor Tihamér megszületett, az ikrekkel már nem volt annyira nyilvánvaló. Tihamér még annyira kicsi volt, mikor ők megszülettek, hogy nem igazán okozott gondot neki (legalábbis úgy látszott, örült a babáknak). Viszont most.... Boginál valamelyest enyhült, viszont még most is van olyan, hogy ha valahová nem engedjük el, vagy valamit nem kap meg, akkor mndig oda lyukadunk ki, hogy igen mert, ha ők nem lennének akkor... pedig nem győzöm hangsúlyozni, hogy amit nem lehet, azt akkor sem szabadna, ha csak ő lenne egyedül. Mert igy döntöttünk és nem a testvérek miatt (habár a kamaszok néha nagyon kegyetlenek tudnak lenni, beszólnak neki...).Tihamérnál meg mostanában látom, hogy kezdi 'emberszámba' venni a kicsiket és riválist lát bennük. Néha rászól, hogy 'Menj innen, Ő az én anyukám', vagy ha az ölemben van valaki, akkor tegyem le és vegyem fel őt. Ez a nagyfokú ragaszkodás pedig lavinát indit el : minél jobban törekszik valamelyikük az ölembe ülni, annál jobban nyomulnak a többiek is - nincs elég karom, amivel öleljem őket... Mostanában Bulcsinak is vannak ilyen megnyilvánulásai, pedig ő tényleg a legcsendesebbnek számitott, de most Bori harap, Bulcsi pedig rúg, csakhogy ideférjen. A végén mindig valaki sirva fakad. Igy alakulnak ki ilyen helyzetek :

Vagy : Búlcsú joghurtot evett egyedül és lefényképezem

Azonnal beindul a gépezet : Engem is fényképezz le, Anya!

Bori kimaradt, félrelökték, sirt.

Hogy lehet ezt jól csinálni????

Egyik szemem nevet, a másik sir : manóim rohamosan ügyesednek, ami jó, viszont néha annyira szeretném ha megmaradnának ilyen apróknak, bújósoknak, cukinak... kedvencem ez a mostani időszak : még nincs túl sok hiszti, kezelhetőek, de nagyon-nagyon édesek. Szeretem őket, na! Minden nap produkálnak valami újat. Már egy ideje egyedül akarnak enni - ez inkább Borókára jellemző, de mostanában Bulcsú is - azonnal megy a toporzékolás, ha etetni akarom - legyen itt szó levesről, sütiről, joghurtról - bármiről. Engedni szoktam, örülök neki, bár jóval több igy a takaritanivaló, de nem bánom. Viszont lekvároskenyér evés után Bulcsi ilyen (még a füle is :-) :

Vagy amikor Boró joghurtot kanalaz (és sikerült elkapni a pillanatot amikor fele a szőnyegen landol :-)

A legújabb bravúr pedig a  ma reggeli bilibekakilás - csak úgy, magától, minden előzmény nélkül. Már egy ideje szólt ha belekakilt (utána, persze), hogy tegyem tisztába, mert zavarta. Majd megtörtént, hogy nem volt semmi a bugyorban és kellett valamennyi idő amig leesett nekem, hogy ezután jön... ráült, elintézte, és nagyon büszke volt magára... én meg rá... Azóta is előszeretettel trónolnak (mindeketten, Bulcsi teljes diszben), minden elvárás nélkül részemről. Hát nem ügyes????!!!! (persze nem ront a helyzeten egy alignagyobb, szobatiszta tesó sem, mint követendő példakép)

Sokat voltunk bent a lakásban a télen, és néha káosz volt. Mert nehéz lekötni őket - viszont szerencsére van akivel játszani :-) - és, ha nem betegek akkor elég jól elvannak szivesen épitenek, bújócskáznak, kergetőznek nem nagyon van okom panaszra. Sok kommentet nem is füznék hozzá, inkább mutatok képeket.

Nagyon összejött minden mostanában, nem csak nekem szeméyesen, hanem a családnak is. A baleset egészen más megvilágitásban láttat dolgokat, minden megváltozott (3 sebesült - szerencsére nem életveszélyes, de akkor is... jó, hogy Apucinak nem lett baja) az autón jól összetört, meg ott van az ügy, amit majd akkor zárnak le, ha majd a sebesültek kijöttek a kórházból...  nagyon bántja őt is, hiába volt  csúszós az út és meredek, ő ment át a másik sávra, tehát ő a bünös. Következményekre várunk, mást nem tehetünk most. A kicsik nagyon sokat betegeskedtek mostanában, én meg úgy érzem sorra mindenki elfordul tőlem, és nem tudom mivel érdemeltem ki mindezt... azzal, hogy négy gyerekem van? hogy segitségre lenne szükségem? egyedül kinlódtam át ezt a hetet, amikor is olyan mértékben jöttminden alul és felül, hogy nem győztem feltakaritani/kiöbliteni a dolgokat , nem tudtam enni, mert valaki mindig rám volt kapaszkodva... egyébről nem is beszélek: hogy mennyire megvisel, amikor rettegni kell - kiszárad vajon? hányszor is hánytak fejenként? 9-10 szer! mi lesz most? kicsit belehalok minden egyes átstresszelt napba. Anyósomék elvitték Tihamért, hogy annyival is könnyebb legyen. És Anyum? tudta, hallotta milyen állapotok uralkodtak itt ( volt, hogy délután tudtam fogatmosni, mosakodni, vastagon állt a morzsa a szönyegen, tele volt a mosogató és félig a füdőkád mindenes cuccal... Nem kértem, nem jött. Mert belefáradtam a kérésbe. Megmakacsoltam magam, mert ha kérem akkor jön, viszont mindig van egy DE - előbb főzni kell, vagy közjegyző, vagy a szomszédasszony gyógyszere... rosszul esik, nagyon. Sokszor sokat jelentene, ha valaki csak leülne velük játszani félórát amig megcsinálok mindent. Tele van a hócipőm - annyira, hogy egyik este el is rohantam. Este volt, és egy átnyüglődött nap után, úgy éreztem nem birom tovább, mennem kell... ki, el valahová, mindegy merre. Este volt, fél tizenegy, jó hideg, rohantam az éjszakában. Táncoltak bent az emberek, én meg úgy éreztem megbüntetnek, kizárnak mert mertem vállalni azt, amihez mások gyávák. Kirakatot néztem, sétáltam, rohantam, majd otthon jó forró tea várt és két alvó kiskukac. Mégis jó volt hazamenni...

Épp végigsöpört rajtunk az elmúlt 3 napban egy hányós/hasmenős virus - durva : alul felül jött minden , de olyan mértékben, hogy nem tudtam takaritani, nem győztem átőltöztetni - a végére meg alig volt ruhánk amit rájukadjak. Az is nagyon durva tud lenni, ha egy gyerek beteg, hát amikor mindettő. És ez még megtoldva egy fokozott anyafüggéssel : ültem a kupi közepében, ölemben a gyerekek... kemény. Hiába próbáltam bármit is beadni (hányáscsillapitó, lázcsillapitó, gyomorfertőtlenitő, probiótikum) minden visszaköszönt pár perc múlva, teljes kétségbeesésbe kergetve. Végül kisakkoztam : közvetlen hányás után adva újra, van esélye, hogy bent is marad, illetve injekcióra váltottunk, amivel lehetett. Most meg megy keményen az immunrendszer erősitése....

Nem a mi évünk 2012, ezt már most megállapithatom. Mert alig telt el 2 hónap - és hát... betegséggel kezdődött, azzal is folytatódott, majd egy balesettel záródott a második hó. De ne szaladjak ennyire előre. A két kicsi és Bogi tüdőgyulladása után, amikor már mindenki jól volt egy ideig (kemény 5 napon át), amikor már majdnem megnyugodtam, hogy kész, ennyi volt, vége - Tihamér köhögni kezdett, szóltak az oviban, hogy nem tudott aludni sem délben, de még akkor nem látszott rajta semmi, nem volt elesett, kedvetlen, csak köhögött. Majd jött ama pánikos éjszaka (és még rengeteg utána...) amikor már láttam, itt több is lesz mint sima megfázás... lázas volt, sokat aludt, nem rosszalkodott. Aggódtam. Szombaton hivtam a doktornénit, aki kezelni szokott - sajnos elutazott hétvégére, de mondta hétfőn megnéz. Viszont ilyenkor 1 nap naaaagyon hosszú tud lenni, hát még kettő... szóltam a háziorvosnak is : ő itthon volt, de nem jött ki, hogy megnézze, mert nem.... mert kicsi gyereke van és nincs kivel hagyja, meg amúgy is, hogy gondolom én, hol nézze ő meg.... Vasárnap végül is ügyeletre mentünk - itt azt mondták nincs neki tüdőgyulladása, antibiotikumot irtak fel. Kicsit megnyugodtam. Hétfőn viszont már a doktornénink jobb oldali tüdőgyulladást állapitott meg, szurit irt fel, ha a sziruptól nem javulna. Ekkor még reménykedtem - hogy nem kell szuri, nem kapják el a kicsik... Persze... szerdán megkezdtük a szurit itthon, a kicsiknek meg láza lett. Bulcsi megúszta sziruppal, Bori szurit kapott ismét (alig 10 nappal az előző kúra után). Tihamér szépen javult, Bori szinte semmit. Habár a doktornéni váltig állitotta, hogy jobban van, én láttam, hogy nem! Mert amikor egész nap csak alszik, amikor olyan mint egy rongybaba, ahová tettem ott maradt - ő, aki nem állt meg egy percet sem, egész nap nevetett - most nem evett, csak szopizott, bágyadt volt nagyon. Visszavittem. Nem volt rendben - ismét hallatszott a jobb oldalon... csúnyán szuszogott. Kórházba kellett volna menni - de a doktornéni azt mondta, ha gondolom, próbáljuk meg otthon a kórházi kezelést - hogykivédjem Bulcsit is, meg ne szedjünk fel minden egyebet. Bár nagyon féltem (tényleg rosszul volt!), úgy gondoltam, akármikor bemehetek, ha úgy látom rosszabb a helyzet. Szerencsére nem kellett : az első nap Fortum után már mintha kicserélték volna : újra játszott, enni kezdett, szépen szuszogott ... Ekkor csapott be a villám : Apuci balesetezett. Árúért volt, reggel volt, már hazafele tartott amikor megcsúszott egy kanyarban (köd volt, kelt fel a nap és hirtelen tükörré fagyott az út!) folytatom....

Ez még a múlt héten volt, csak most tudom leirni. Boginak pénteken volt a farsangi bulija (elég sokat buliznk mostanában, ez már a harmadik az idén....), és nagyon lelkesen készült - annyira be volt indulva, hogy süssek fánkot.... hát belementem... viszont egészen péntekig nem igazán tudta eldönteni mi is legyen. Végül javaslatomra a szőlőfürt mellett döntött : lilába őltözött - és ez egyártalán nem esett nehezére, mert most épp lila korszak van - vettem kék! lufikat (mert csak azt kaptam) felfújtuk és tadammm :

 egy pár kacs,levél a hajpántjára - és kész is.

Sajnos utána már nem volt ilyen lelkes,mert az első félóra után már csak mazsola lehett volna :-)

Éjjel 3,13-at mutat az óra. Nem birok aludni, mert Tihamér nagyon furán szuszog. Őrzöm, várom a reggelt. Közben meg pánikolok. Mert mi lesz ha.... és igyekszem nem a rosszra gondolni, és őrölni magam. Hogy soha nem lesz vége ennek a betegségsorozatnak. Lefáradtam, de nagyon - majdnem egy hónapja valaki mindig beteg és a folyamatos aggódás teljesen kimerit. Valahogy most nem látom a dolgok pozitiv oldalát. Félek. Féltem őket. Három évvel ezelőtt súlyos tüdőgyulladással vittem be a kórházba az akkor egy hónapos fiókát. Azt mondták, jó lépés volt, pontosan az utolsó előtti pillanatban. Most mindenki nyugtat, de.... hátha nem veszem észre most mikor jön el az a pillant, mikortól nem szabad tovább várni. Mert félek én a kórháztól is, de nem annyira. A történetben az is ismétlődik, hogy sem akkor, sem most nincs itthon az öreg Doktornéni, aki rendszerint kezel és akihez bámikor fordulhatok (értsd : akár vasárnap, ünnepnap, éjszaka is és aki akár vállalja az itthoni kezelést is, és csak tényleg végső esetben javasolja a kórházat). Lehet, hogy reggel sürgösségre viszem. Mert félek.