(kép : http://www.classicfarm.hu/ujdonsage.htm )

Kedvenc babás blogjaimban (többen is) olvastam egy PIF-ről (Pay it forward - azaz Add tovább) és gondoltam beszállok. Én Adrika4-nél kaptam el a fonalat és ime a feltételek :

• 1. Bárki játszhat, akinek blogja van.
• 2. Az első 3 ember, aki kommentet ír ehhez a bejegyzéshez, saját kézzel készített ajándékot kap.
• 3. Ezt az ajándékot, az elkövetkező 365 napban kell eljuttatni a szerencsés nyerteseknek
• 4. Előre kell fizetni úgy, hogy ezt a felhívást közzéteszitek a blogotokban

remélem lesz majd 3 ember aki szeretne sk tárgyat kapni tőlem - várlak, jelentkezzetek... azt is igérem az ajándék mindenképp odaér a nyár előtt - utána tulajdonképpen nem lesz időm ilyesmire :-)

Nem tudom a terhesség vagy az amúgy is hiperérzékeny lelkem teszi, a fene tudja. Megbeszéltük segitségre lesz szükségem, vállalkoztak is a mamák (és nem akarok hálátlan lenni, örök köszönet érte, hogy családtagra bizhattam a gyerekeimet)és nem tudom mennyire szabad ennyire személyes dolgokat...

DE (mert van egy pár)

az első, hogy anyósóm átrendezte a ruhásszekrényeimet - utálom, ha valaki a holmijaim közt pakolászik, turkál - volt is ezért néha nézeteltérésünk, és mégis megtette, én meg nem is szólhatok, mert segiteni akart...

felhivtam anyumat, mivel a főzés az még mindig nem megy, illetve próbálom kerülni az olyan helyzeteket ami kiválthatja a hányingert - hogy, akkor mikor is jön... erre ő - hogy akkor meddig is KELL itt maradjon (nekem már itt felment a pumpa) és hogy akkor szombaton HAZAENGEDJÜK? ... no comment (csak úgy: anyum egyedül van - ill. vele lakik a bátyám is aki egyedülálló - és van egy pár tyúkja - és ennyi - tehát, ha akarja eléggé szabad, és nem szoktuk mindenért ugráltatni, csak ha tényleg kell...) - nagyon rosszul esett...

na meg e férjem... négy alkalmazottunk van, mind a négy lány huszas éveikben, mindnek van párja, persze és nem vagyok féltékeny alkat, de tényleg : mindig megy ahová akar és én sem kellett soha számot adnom időről, meg hogy merre jártam - ezt igy előljáróban. És akkor csak úgy megemlitette, hogy megy a csajokkal korizni... mivel ők négyem el szoktak menni ide meg oda - hát ez nagyon rosszul esett. Ugyanannak a munkaközösségnek voltunk a tagjai, de hogy még nem is hivott ... mondjuk gyorsan kifejtettem, hogy én habár régebb titkárnő voltam, de én soha nem jártam a főnökeimmel korizni - illetve voltak bulik, de mindenki a párjával - szerintem ez igy fair - hogy én most nem tudok menni, akkor úgy elvárom, hogy lemond egy-két dologról és segit... És ma reggel ezért is borult a bili (bocsi), hogy megkértem mosogasson el - neki meg kell menni, de azonnal - erre meg kitörtem, hogy utálom ezt a kiszolgáltatott állapotot és még tenni sem tudok ellene... mondjuk megbeszéltük, elmosogatott és elismerem velem sem lehet az élet könnyü mostanában... Addig is P Mobillal kuráltam magam és helyre is állt a lelki békém (főleg mert a kicsi ritmusra tapsolt és annyira cuki mikor ritmusra riszálja magát)

Egy kis izelitő az önsajnálatból :-)

Végre itthon! És milyen jó! Mondjuk már két napja, hogy itthon vagyok, de idáig Tihaméroztam, aki mindenképp meg akar őrizni, mivel szent meggyőződése, hogy eltünök a szinről, ha felügyelet nélkül hagy...(egyszer/kétszer megjárta...) Nagyon féltem, hogy meg sem fog ismerni – de mintha semmi nem történt volna – csak nyujtotta a kicsi kezeit és ölelt, ölelt... olyan jólesett!

Meg hol is kezdjem – gondoltam egy hét és összekapom magam, feltőltenek folyadékkal, vitaminokkal és kész... – és akkor... jó két hét lett belőle... soha életemben nem éreztem ennyire gyengének meg tehetetlennek magam – néha még a reggeli mosakodásra is gyüjtenem kellett az erőt, de tényleg, pedig nem vagyok az a gyenge-fajta. Szóval kényszerpihenő ide vagy oda, de be kell vallanom, hogy nem voltak hiábavalóak a kórházban tőltött napok : habár nagyon hiányzott a család apraja-nagyja, azért mégis volt időm csak Magammal foglalkozni, rendezni a gondolataimat, pihentem, olvastam és ... keresztrejtvényt is fejtettem... Most meg sokkal, de sokkal jobban vagyok... ma már megejtettem egy közepes bevásárlást tiszta egyedül – és amennyire jól esett, épp annyira el is fáradtam. Vannak még húzósabb napok, de úgy tünik a nehezén tól vagyunk (de nem akarom elszólni magam J Babák jól vannak, szépen növögetnek, a dokim is mondta, hogy ők elveszik ami nekük kell, az anyára kell vigyázni ilyenkor, nehogy kiszáradjon – na meg az utóbbi 2 évben egyebet sem csináltam csak pocakot növesztettem, szoptattam, pocakot növesztek.... hát kell az energy... méreteik szerint popsitól fejbúbig kb 3,5 cmesek, nagyon cukik, mozgolódtak ezerrel – és olyan jó, hogy ketten vannak... jövő héten megyünk tarkóredőt mérni, kicsit izgulok...

Nehéz volt viszont ez az időszak a gyerekeknek – annyira sajnáltam őket – Bogi elég sokszor mondta ’a régi mamit akarom, aki nem beteg’ – szegénykém. Igyekszem újra a régi lenni és biztos behozzuk a lemaradásokat (szó szerint – mint például a félévi iskolai kiértékelő beszélgetés a tanitónénivel, jelmezválasztás a jövő heti farsangi bulira stb.) – most meg épp ezerrel készül a jövő heti sitáborra – szóval hajrá!, zajlik az élet. A kicsi meg rengeteg új dolgot tanult amig nem voltam itthon – mint például tapsol (tenyér a tenyéren, mert eddig tenyér – kézfej volt a felállás), burrog (úgy, hogy újjaival berregteti a száját), növesztett egy fogat (most 7 van és nyomul a nyolcadik) és JÁR! – igaz van mikor részegesen imbolyog, de máskor kimondottan ügyes – annyira büszke vagyok rá!

Igaz, hogy sok mindent elnapoltunk, de nem a szülinapot -  igaz, csak szük családi körben – alig 11-en, de megvolt – anyósom főzte az ebédet, anyum sütötte a tortát! És köszönöm mindenkinek, hogy eszetekbe jutottam...  

Mivel már annyira elért a rosszullét (folyamatos émelygés, és ami még rosszabb gyakran vissza is köszön a reggeli/ebéd/vacsora/bármi) és annyira legyengültem, hogy lassan nem tudom ellátni a kicsit sem - végülis ma felhivtam a nőgyógyászomat : a megoldás bevonulok a korházba min egy heti utántőltésre és felügyeletre. Ez az amit mindenképp el szerettem volna kerülni, mivel mindkét gyerekkel hasonló helyzetbe voltam, de most neheziti az egészet az, hogy 1 éven aluli gyereket hagyok itthon, akitől még nem voltam távol max.2-3 órát... nem lesz egy nászmenet... de gondolnom kell a pincurokra is... Anyósom jön ma, ő lesz a mamipótló, és remélem nem lesz gond... de nagyon fog hiányozni drága kicsikém... mondjuk apuci is annyi időt tőlt majd itthon amennyit csak tud.

Szóval szerdán dokinál voltunk és simmán viccelődve mentünk be, hogy jöttünk megnézetni a két babát (a doki férjemnek volt évfolyamtársa a középiskolában, innen a hangnem - az hogy két baba lesz azzal meg Bogi már a kezdetek óta heccelt.)Beszélgettünk, majd a vizsgálatra került a sor és akkor a doki ledöbbent - hogy de honnan tudjuk? de mit? - kérdeztük mi. Hát ketten vannak! Ketten???? - én - és egy darabig nem is igen emlékszem mi is volt. Azt tudom van szivhang mindkét babánál, két babszem szivhanggal, külön burokkal - kétpetéjüek. Aug 23-án jönnek a világra, ha minden igaz, de ez elég ritka - mármint hogy ikrek és kivárják a terminust. Persze azt is elbeszéltük, hogy - elméletileg több a komplikáció az ikerterhességnél mint a simmánál - de az is lehet, hogy nem lesz semmi gond (és nem lesz!) - meg hogy azért van ez a nagy rókavadászat is mert biztosan csúcsokat dönt a HCG szintem a vérben, meg hogy lehet tovább is tart ez az állapot .

Amik eszembe jutottak: Istenem! Akkor most mi lesz? nem lesz elég nagy az autónk! kicsi a lakás! honnan lesz annyi babaruhánk? ki fog segiteni? nehéz lesz! - meg hasonló magvas gondolatok - mostanra csillapodott egy kicsit : az a lényeg egészségesek legyenek - 100%-ban megbizok az orvosomba - és majd minden rendben lesz, mint mindig. Ha meg azon gyötröm magam mennyire lesz nehéz,meg milyen fáradt leszek stb. akkor majd becsavarodok addig.

Atyáááám!!! Haton leszünk! :-)ki hiszi el??????

Előzmények : nem akartam elmondani Boginak egyelőre a 'kistesó' ügyet amig nem tudok mindent biztosra, vagyis nem voltam orvosnál - de már nagylány és feltünt neki, hogy mostanában alig van erőm, háborgok stb. hát rákérdezett, mi a gond . Hazudni nem akartam, igy elmondtam amit tudtam. B mint Bogi, É mint én...

B: valami baj van? (akkor jött haza, én a lábamnál Tihamérral épp rókakomát kergettem a fürdőszobában)

É : dehogy, azonnal mondom. - később - azt hiszem lesz még egy tesód. - elkerekedik a szeme, egyártalán nem lelkes.

B: és mikor? most? (:-)

É: nem majd, a nyáron. Pontosan a szülinapod körül.

B: akkor nem leszel ott a szülinapomon? - és már tele is van a szeme könnyel - meg nekem is...

É: de, igen - ő majd csak augusztusban születik. - ölelget, megnyugszik egy kicsit. Ebédel - de visszatér a témára :

B: Mondtam én hogy apuci nagyon akarta, azért lesz. De nekem elég ez az egy tesó...

É: de hát őt sem akartad, most pedig mennyire szeretitek egymást.

B(mentegetőzve): csak a feje tehet róla - olyan cuki feje van (a cuki-fej már ott vigyorog az etetőszékben nyakig maszatosan) - de remélem most kislány lesz...

É: azt szeretnél ?

B: igen! de apuci biztos fiút akar! akkor az lenne a legjobb ha lenne egy fiú  és egy lány! - kötözködve vágja oda - mit kezdenél két babával? hee? vagy hárommal?

É: ne viccelj! na akkor örvendesz ?

B: nem! de nehogy otthagyd őket a korházba!

Ebben maradtunk :-)

Szilvesztert hármasban tőltöttük (Bogi úgyanis elment bulizni az unokatesójával anyósékhoz) - mi meg este 10 és 11 közt a cumisüveget kerestük, mivel a legkisebb családtagunk ügyesen elrejtette azt - és csak Az A cumisüveg és cumi rughat labdába.... Már nagyon idegesek voltunk az 1 órányi hajsza után, mikoris benéztünk a konyhaszekrény alá... és ott volt. Gyorsan elaludt - és kb ennyi is volt a szilveszteri mozgalom - 12-kor már rég aludtunk, igy az Új Évet is csak reggel köszöntöttük. Elsején meg sorralátogattuk a szülőket - és persze megejtettük a nagy bejelentést, miszerint gyarapodni látszik az unokák száma : hát mit is mondjak - anyum volt a leglelkesebb - ha mondhatom igy - szerinte ne busuljam, felnő... (azóta már átbeszéltük ezerszer telefonon és egyre lelkesebb, szerencsére, mert akkor nagyon meglepődött, amit el is hiszek). Anyósom is csak annyit mondott - Jó, örvendek! és kész - de gondolom ő is meglepődött. Sógornőm volt az aki mondta, majd anyuka segit - erre anyósom csak annyit mondott neki is két kicsi gyereke volt és mégis mindig volt főtt étel és tiszta ruha - na ezt mindenki értse úgy ahogy akarja... De nem gond, megoldjuk.... Amúgy az új évvel beköszöntött az émelygés is - vannak illatok amivel ki lehetne kergetni a világból - mint pl. a mosószer, mosogatószer, parfümök, szappanok, hagyma - és még sorolhatnám. Mindkét gyerekkel , sajnos, nagyon beteg voltam ez első harmadban - most meg nehezitő tényezőként itt van a kicsi is - csak az vigasztal ez csak 1 hónap, utána enyhül... A főzést kerülöm, mert ha én főzök akkor megenni biztosan nem tudom - igy egyelőre Apuci főz és majd Anyumtól hozzuk a kaját, amig ez elmúlik. Na meg a fáradtság, ami a legváratlanabb időben tör rám - na de nem részletezem - aki nem próbálta az el sem tudja képzelni, aki meg átélte úgyis tudja miről beszélek.

(kép a noklapja.hu-ról)

az több is volt az elmúlt napokban, hetekben. És tipródom, folyamatosan. Vagy lehet már múltidőben kellene beszélnem, mert pár napja helyrebillent a rend ott belül.(hogy miért is áldott/vert meg a Mindenható ilyen természettel - én minden dolgon napokig tudom rágni magam...) DE akkor úgy éreztem sarokba szoritottak, átvertek és ilyenkor hárpia tudok lenni. És össze is vesztünk Apucival, és persze ezt jó érzékkel pontosan Szentestére időzitettük (de mivel igyekeztünk Senki nem vette ezt észre, de annyira fájt ott bent). Felmerült sok kérdés : hogyan tovább? mi legyen a megoldás? kinek hogy lesz a jó? És jöttek a válaszok is , mint például ez az idézet:

' Nyugtalan ember nem lát messzire.

Nem csak kivülre, belülre sem lát , igazi Én-ünk mélyen lakik bennünk.

Hangját - ha egyáltalán halljuk - csak az abszolut nyugalom állapotában halljuk meg.

Ahogy mélyre csak akkor látunk, ha nyugodt a tenger felszine, a lelkünk mélységeit is csak hullámtalan, nyugodt állapotainkban pillanthatjuk meg.

Itt rejlenek igazi döntéseink.

Itt van a jövőnk sejtelme. (...)

Itt tudjuk, mi a jó nekünk - akkor is, ha a látszat ellene szól' Müller Péter, A szeretetről

Most rend lett ott belől, volt egy csendes délutánom. Döntöttem.

Eltelt - ha nem is volt annyira tökéletes, mint terveztük. Volt sütés, főzés, kapkodás, fa őltöztetés (az angyalka :-), vendég (néha túl sok is... hoppá), evés,veszekedés (igen, az is - de erről majd később), könnyek (mint előbb...), kibékülés, ajándékok, közös játszás, móka, nevetés - mint mindenkinél. Bogi ajándéka telitalálat volt - nagyon örvendett mindennek - egy csomó kreativ dolgot kapott és mind ki akarta próbálni - de azonnal : 24-én éjjel fél kettőig szőttünk és füztük a gyöngyöt... Tihamérnak meg bejött az óriás micimackó, meg egy zenélő kütyü - de nem igy a labdapattogtatós játék - azt mikor elinditom akkor remegve iszkol és keresi a menedéket - mondjuk faőrnek jó, mert ha alatta van akkor tutti nem közelit a fához :-) - de másképp sem piszkálja - ez meglepő, mert rákészültünk és kikötöttük... Egy-két alkalommal próbálkozott a szaloncukor elemelésével - engedtük neki - meg is kostólta, addig rágta, mig oldalt kijött a massza (akkor elkoboztam tőle, legnagyobb felháborodására :-) Meg a nagyok korcsolyáztak is jó sokat, próbáltuk ledolgozni a kalóriákat.

csendélet fával... és nem annyira csendes gyerekekkel... meg a cukorlopós kép is :-)

Ahány csengő, csendüljön,

Ahány gyerek : örüljön,

Ahány gyertya : mind égjen,

Karácsonyi szépségben.

(Csanádi Imre)

annyira szeretem.... és ajánlom férjemnek aki a tegnap tőltötte x-dik évét. Nagyon boldog szülinapot!

nem irtam blogom legkissebb szereplőjéről, pedig ugyancsak Róla szól az élet . Nagyon sokat változott úgy fizikailag mint szellemileg.

Hosszan álldogál ha valami érdekeset talált és leköti a figyelmét, ilyenkor teljesen belefeledkezik a megfigyelésbe. Volt már, hogy megtett 1-2 lépést, ha úgy látta nem fog elesni. Szinte mindig, ha csak lehet feláll mászásból - már a konyhába is a fal mellett jön ki és nem négykézláb. Ha négykézláb jön, akkor csak hallom a csattogást, majd lassit és megjelenik a bal-alsó ajtósarokban egy kiváncsi-vigyori fejecske.

Pakol. Kipakol, bepakol, csattogtatja a szekrényajtót, ilyenkor olyan mint egy 100 karú Shiva - gyorsan jár a keze, hamár egyszer odafért... balesetek még mindig vannak, de egyre jobban vigyáz, hogy ne csipődjön oda a kezecske...

Megtanult fel-és lemászni az ágyra/ágyról, igy lassan szinte mindent elér, már nem elég csak magasra, az asztalra rakni valamit, ha nem akarjuk, hogy elérje. Semmi nincs biztonságba tőle - a gyengéje a számitógép - előszeretettel 'kalapálja' - nem tudok jobb szót erre :-) - volt már, hogy mittudom én milyen kombinációt nyomott meg és az egész mindenség oldalra fordult... mit kinlódtam én mig visszaraktam... azóta ha lehet, távol tartom az úrfit a géptől (zenét azért még mindig hallgatunk rajta:-). Már előre félek mi lesz itt karácsonykor... szegény karácsonyfa... megpróbáljuk kikötözni és felül rakni a diszeket... ezért szeretném, ha legalább egy hetet kitartana...

Képet késziteni róla már szinte lehetetlen - amint látja a gépet, már indul is hogy megszerezze, lecsapjon rá, kielemezze a saját nyelvén, megrágja...

A vasalás is kész kalandtúra - szereti a vasalódeszkát - amint felállitottam, máris rajta van, feláll, csapkodja, rángatja - én meg félkézzel tartom a deszkát (és a hideg ráz, hogy a vasaló a fején landol), a másikkal meg kiteritem a ruhát, megvasalom, összefogom... nem semmi...

Főzés : amig főzök addig ő... na mit csinál? - hát pakol. Anyumtól hozzuk az almát (sok fogy) hetente egyszer, ezt legalább tudom, hogy biztosan bió, nem volt permetezve, kézzel (és szeretettel) szedett. Megmosni nem szoktuk, csak fogyasztás előtt, mert akkor romlik... ez az alma az első célpont (második a szemét, majd a konyhaszekrény) - labdázik az almákkal, szétguritja sürü kostolgatás közepette (benyalva a garantáltan bió-koszt is :-) én meg botladozok benne - vagy dobálom vissza. A múltkor meg a raditorra, száradni felrakott narancsszeleteket dézsmálta meg, meg is evett jó 3 szeletet egy szempillantás alatt.

Persze haragudni nem is lehet rá - de nem is szoktunk - ha valami rosszat tett azonnal simul, hizelkedik.

pakol

szintén

a mosógépszerelő :-) (nem tudom megforditva felrakni)

 kidőlt

Angyalka annyira kedves volt, hogy máris iderepitett egy csomagot. Ugyanis jelentkeztem ide is - ez karácsonyi huzogatós játék - pontosan olyan mint az iskolában, mikor karácsonyra egymásnak ajándékot vettünk, de a másik nem szabadott tudja kitől kap... és ettől olyan izgalmas. Mi (Bogi és én) nagyon szeretünk kreativkodni - papir, szalvétatechnika, üvegmatrica, üvegfestés jöhet mindkettőnknek - én még gyerekkoromban tanultam kötni és horgolni nagymamámtól és egy nagynénémtől. Valamikor sokat is kötöttem, majd pár éve rátaláltam a ravelry-re és azóta ismét fellángolt az alkotás. Egyelőre csak Boginak készültek sapkák és sál, na meg a kicsinek pulóverek, mamuszok, de engem totál kikapcsol és lenyugtat - kár, hogy kevés időm marad ilyesmire (sokkal kevesebb, mint szeretném) .

Szóval még pénteken csengetett a postás az utalvánnyal és hát nagyon kiváncsi voltam... a tegnap tudtam elvenni a csomagot... és hát gyönyörüek (én pontosan varrni nem tudok, épp ezért kaptam varrós társat, gondolom, a sorstól...)

alátétek

futó

képeslap

Nagyon szépen köszönöm Geta, nagy örömet szereztél!

Erdély ama részében, ahol mi lakunk még mindig él mint szokás a karácsonyi disznóvágás. És bár mi már nem 'viszünk' hagyományos erdélyi konyhát - vagyis jóllakunk csak salátával vagy gyümölccsel is :-) - azért szeretem a hangulatát és persze a húsit is (amit nem szeretek, amikor a mészáros megszúrja a disznót - na akkor menekül mindenki amerre tud... mármint a lányok, anyum is...). Van olyan barátnőm (úgy-e Éva?...) aki már jó pár éve nem él Erdélyben, de amikor hazajön mindig kikészül a gyomra, mert az itteni ételek nem éppen zsirszegények. Mondhatnánk azt is, hogy nem egészséges - de hát lassan már arról sem vagyok meggyőződve, hogy a korábban oly egészségesnek kikiáltott ételek mint a csirkehús, olaj, margarin és társai annyira egészségesek... A csirkét halálra tápozzák, hogy hamar felnőjön, az olaj meg tele van vegyszerrel amit azért adagolnak, hogy minél többet kisajtoljanak... akkor mégis talán inkább egy kis zsir és disznóhús? mivel tudom, mit adtak neki enni ... Mi is inkább a szinhúst részesitjük előnyben - szalonnát nem igazán eszünk, zsirt sem, kocsonyát meg 1-szer ha főz valamelyik nagymama és akkor kapunk mi is... viszont ilyenkor jó sokat dolgozunk - készül kenőmájas, véres- és májashurka, disznófősajt, kolbász - az ebéd pedig friss sült husi és tormásleves káposztalével (nekem ez a kedvencem) és mivel én vagyok a kukta, hát igyekeztem zsirtalanitani lehetőségek szerint... Meg hát ennek is megvan a maga hangulata - mindig van segitség, olyan ember  akivel úgy másképp nem igazán találkoznék, meg ott van a közös munka öröme is, ami egyártalán nem mellékes, na meg az OTTHON, a szülői házban tőltött idő, ami mindig nagyon jól tud esni... Szóval munkával, eggyütléttel, evéssel és 1 gyerekkel eltőltött vasárnap volt. Tihamér simán elvolt anyósommal, még csak nem is kértek telefonos segitséget... nekem meg eszembe jutott pátszor, de egyártalán nem volt vészes... este meg úgy fogadott mintha teljesen normális lenne az, hogy nélkülünk tőltötte a napját. A kis önálló.

Mindenki vigyázzon mit is kiván, mert megkapja :-) és akkor ismét panaszkodhat :-) ugyanis tegnap ismét 'szabadnapos' voltam - délután volt Bogiéknál az adventi készülődés (szereplés helyett), készitettünk egy csomó jó dolgot : asztali disz, ajtódisz és mécses készült, minden dupla példányban, mert én is beszálltam persze. Megkértem anyumat vigyázzon a legkissebb unokájára (6-ra mentünk) - hát jött is 12-kor, hogy ő úgy gondolta hamarabb jön, hogy ő úgy gondolta, menjek és intézzem a dolgomat, ha akarom... hát persze, hogy akartam... és még csak nem is sirt mikor elmentem. Persze, hogy ügyintézni mentem, segitettem apucinak ... és olyan furcsa volt, hiányzott a babakocsi. Délután meg jó volt ismét 'kettesben lenni Bogival, jól kikreativkodtuk magunkat - mondta is olyan jó kettesben... Ezek készültek:

Bogi ajtódisze :

Az én ajtódiszem:

Asztalidisz :

Nagyon élveztük! A hétvégén meg disznóvágás - anyósom lesz a bébiszitter - na jó, nem panaszkodok...

Nem nem elirás - és ne is keresse a cim értelmét senki... Csak a lányom szülinapi buliba volt jó hónappal ezelőtt (igen, már megkezdődött a bulizás - már karácsonyi bulit is szeretne - gyorsan lebeszéltem...), szóval buliba volt és azóta rágja fülemet, hogy hallott ott egy jó számot aminek a cime Nevjorgo és keressük meg Neki. Én a cim hangzása alapján a New York Go-ra tippeltem (bármi legyen is az...), de az összes Youtube-on fellelhető változatra csak a fejét rázta, majd elkönyvelte hogy anyjának ez magas... (szó szerint).

Szóval ideig óráig feledésbe merült a fenti történet, mignem múlt héten kedden meglátogatott egy kedves barátnőm a (14 éves) fiával. Mi beszélgettünk, a két gyerek meg feszélyezetten hallgatott (mert úgy-e mit is csinálhatna egy 9 éves leányzó és egy kamaszodó 14 éves). Próbáltuk kitalálni hogy játszodjanak, gépezzenek - majd nagy nehézkesen, de beindult a beszélgetés, a kicsi meg aludt, jól kipletyóztuk magunkat - kellemes délután volt. Amikor elmentek - jön Bogi - 'beszélgettünk! meg sem kérdezed miről?' Miről?? (én) - Hát megvan a Nevjorgó! Megyek nézzem meg mi a fene aza... és hát - Basshunter Now you are gone.

A levont következtetés : egy 9 éves és egy 14 éves igenis értik egymás szavát, nem kell ide már egy öreg nyanya aki erre a változatra nem gondolt még álmában sem...

Annyi mindenről irhatnék, de eljutottam oda, hogy nincsen annyi időm amennyit szeretnék - talán ha a nap 30 órából állna... addig is marad az időhiány.

Hogy az elején kezdjem megvan az ötödik fogacskánk, a bal felső egyes és készülődik a jobb is. Tehát csak egy kis idő kérdése és a cuki vámpirbabából normálbébi lesz ismét :-)

Járt nálunk a Mikulás, persze. Nagy volt az izgalom, már ami Bogit illeti, ő még nagyon hiszi, habár az iskolába már rebesgetik a fiúk főleg, hogy nincs is Mikulás, de eddig még sikerült meggyőzni, hogy igenis van... még nyertünk egy évet, meg voltunk szülőértekezleten is, itt a tanitónénik adtak jó tippeket miként is lehet átváltani, majd ha 'megmondjuk az igazat' - csak annyi, hogy a szeretet a kulcsa mindennek és hogy mi vagyunk a Mikulás és az Angyalka főldi helytartói... remélem nem lesz majd nagy a csalódás. Habár az adventi naptárt már ketten készitettük és simmán elfogadta, meg az iskolába is készitettek egymásnak meglepit és az sem volt gond. A kicsi meg csak szétpakolta és összepakolta a cuccot, nem igazán tudta mit is kezdjen vele, de látta Bogi örömét, és ő is örült (mondjuk az érdekes mennyire át tudják venni az ember hangulatát...)

Voltam a fodrászatban, most vadi új fejem van :-) Sikerült elküldenem a karácsonyi ajándékot a társamnak - igen, mivel jelentkeztem ide és időben el is küldtem az ajándékot, remélem tetszeni fog a megajándékozottnak is. Részletek majd később, ha már megkapta és nem lesz titok.

Felborult a napirendünk, vagyis inkább az alvás. Az egész vasárnap reggel kezdődött, amikoris a szobat esti Mikulásjárás okozta öröm miatt csak 11 után feküdtünk le (annyira jól játszottak...). Vasárnap meg 9 után keltünk mind és itt kezdődött a baj, mert tolódtak az alvások, hétfőn meg csak egyszer aludt 1-2 között, utána meg 7-kor aludt volna el, akkor meg nem engedtük - keservesen kihuztuk fél9-ig, remélve, másnap helyreáll a rend. Sajnos nem... vagy lehet az is bekavart, hogy 1 délután anyum vigyázott rá, egy délelőtt meg apuci...vagy a fogacska a bünös -  nem tudom, de mindenképp remélem minél hamarabb visszaállunk a rendes alvásra - az sem baj, ha napi egyszer, csak akkor az hosszabb kéllene legyen mint 1 óra... ma is este elaludt 9-kor, felkel fél 5kor, majd játszottunk 6-ig, majd 9-ig aludt.

Karácsonyi ajándékokkal elég jól állunk (kivéve apucit, persze, akinek soha nem tudom mit kapjon, mert ha ő lát valamit ami tetszik, akkor megveszi magának...).Csak havazna - az lenne az igazi Karácsony, annyira vágyom már erre. 

...és miért kevésbé... Mostanában elég gyakran megkapom azt, hogy 'te csak itthon vagy' - idegenektől, barátoktól - legutóbb pedig saját férjemtől... és ezzel a kijelentéssel nem kapott tőlem dijat... szóval gondoltam összeirom miért is jó nekem itthon. Előljáróban szeretném leszögezni, hogy igenis mindkét gyerekemet NAGYON szeretem, terveztük őket, csak néha felgyül és jól esik leirni (terápiás céllal - és igen van benne egy kis panasz is...)

• mert elsőkézből látom csemetém fejlődését
• ha beteg, ápolhatom és még betegszabadságot sem kell kivennem, nem gyötör a lelkiismeret az elmaradt munka után
• ha nem raknék esetleg este rendet, akkor reggel megtehetem(de mi is az a rend?)
• mindennap frisset főzök neki
• van időm játszani vele, énekelni, alakitgatni, tanitani
• ha az iskolából haza kell jönni mindig van valaki aki itthon van

És mi az ami lehangol

• a bezártság - első helyen - vannak napok amikor igen, csakis a gyerektársasággal vagyok és ez nem könnyü
• ha elmennék valahová, akkor minimum 3-szor kell egyeztetnem, és még úgyis elmaradhat a kiruccanás (lásd fodrászat, ahová már legalább 1 hónapja el szeretnék jutni)
• amikor még mindig nem jön rám semmi normális cucc, a gyermek pedig mindjárt 1 éves ( igen, dolgozom rajta, haladok, de úgyis...)
• amikor megkapom, hogy te ugyis itthon vagy...
• karantén alá került az egyik liceum a városban - most ismét nem merek sétálni a kicsivel - utálom ezt a hisztériát ami kialakult

Tudom, hogy nem mindig lehet, hogy szuper jó és ideális minden, de akkor is úgy szeretném, hogy olyan legyen mint nyáron (ha nyár lenne, akkor nem nyavalyognék folyton...) - 4 hónapig nem volt szobafogság, nem volt nátha-influenza, nagyokat sétáltunk, pletyóztunk, játszottunk.... és még csak december eleje van... hol van még a tavasz